Csoda a Blahán – ez rejtőzik a Corvin Áruház rusnya borítása alatt
Nehéz ma elképzelni, de a Corvinnak egykoron nemcsak kereskedelmi, de építészeti szempontból is a csodájára jártak.
Nehéz ma elképzelni, de a Corvinnak egykoron nemcsak kereskedelmi, de építészeti szempontból is a csodájára jártak.
Tiborcz István elismerte, hogy tulajdonrésze van a BDPST Zrt.-ben, és arról is panaszkodott egy sort, hogy nem üzletelhet bármivel, mert az apósa a miniszterelnök. Bezárhat az ország egy egyetlen felnőtt hospice háza, Budapesten pedig úgy döntöttek, hogy lebontják a város egyik legcsúnyább épületburkolatát. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A felújításról egyelőre nem esett szó.
Talán kevesen gondolnák, hogy Budapest első plázája már több mint 85 évvel ezelőtt megnyílt és ma is kereskedelmi objektumként működik. A Corvin Áruházról van szó, amely 1926-os nyitásakor a "plázalét" szinte összes ismérvét magán hordozta.
Eddig csak az alumíniumborítás elbontásáról volt szó.
A Corvin-épületben működő helyek változás elé néznek: az eddig erősen különböző tartalommal, felfogással és törzsközönséggel működő Corvintető és Művelődési Szint (Müszi) ezentúl közösen gondolja tovább az egykori nagyáruház hasznosítását. Arculatváltás nem lesz, de nem is marad minden ugyanolyan.
Mindenkit kitereltek a Blaha Lujza téri Corvin áruházból, miután az épületet bombafenyegetés érte - jelentette a hvg.hu helyszínen lévő tudósítója.
Egy áruház, amely hajdanán a legforgalmasabb volt a városban, és amely gyönyörű épületével méltóképpen jelképezte hazánk divatját, és amelyről még a külföldi szakma is elismerően beszélt a maga idejében.